Felújított múzeum, újragondolt Czóbel

Nyomtatóbarát változat

Felújított múzeum, megújult állandó kiállítás Szentendrén

Február 5-étől várja a látogatókat a Czóbel Múzeum      Video

Felújított múzeum, újragondolt Czóbel

Több, a raktár mélyéről előkerült, eddig az állandó kiállításon nem szerepelt alkotás is látható február 5-étől az Újragondolt Czóbel című kiállításon Szentendrén, ahol a látogatók szó szerint is betekinthetnek egyes múzeumi főművek háta mögé. Néhány most feltárt kép ugyanis eddig egy-egy másik munka hátoldalán átfestve, eltakarva, elrejtve szunnyadt. E „kétoldalas” művek immár mindkét oldalukról megtekinthetőek.

Egy izgalmas kiállítás

A Barki Gergely kurátori koncepciója alapján megvalósult kiállítás a festő pályaszakaszait az életmű kronológiáját követve, helyszínek szekcióira bontva mutatja be a nagybányai indulásától a párizsi fauve korszakon, a Nyolcakhoz való csatlakozásának idején, majd a hollandiai éveken és a német expresszionisták körében töltött berlini perióduson át Párizsba való visszaköltözéséig, s végül az életmű zenitjét jelentő Párizs és Szentendre között ingázó hosszú időszakáig. A tárlat a Ferenczy Múzeumi Centrum több száz darabos Czóbel-gyűjteményére épül, de mások mellett a budapesti Magyar Nemzeti Galéria, a kecskeméti Katona József Múzeum és a párizsi Julian Akadémia is kölcsönöz művet a kiállításra. A Czóbel művészetét feldolgozó riport- és dokumentumfilmek mellett interaktív információs pult is segíti az életmű teljesebb megismerését. Ugyanezt a célt szolgálják a múzeum újabb kiadványai is, melyek az ugyancsak megújult shopban érhetők el. A tervek szerint az állandó kiállítás egy része időről időre megújul majd: a bekerülő minitárlatokban az eddigiektől eltérően nagyobb hangsúlyt kapnak Czóbel grafikái, amelyeknek tudományos feldolgozására a Ferenczy Múzeumi Centrum 2016-ban önálló programot indít.

 

Városrészlet ( Brügge ), 1905

 

Egy fontos művész

Czóbel Béla (1883–1976) a modern magyar képzőművészet meghatározó, nemzetközi rangú egyénisége, aki szinte pályája kezdetétől, kortársai által is elismert módon alakította a magyar festészet fejlődését és hagyta ott névjegyét az európai modernizmus több centrumában is. Már huszonhárom éves korában kiállított Párizsban, a Függetlenek Szalonjában, alapító tagja volt a magyarországi Nyolcak csoportjának, de később részt vett a berlini Brücke csoport munkájában is. Jelentős egyéni tárlatokat rendeztek a műveiből Párizsban, Berlinben és New Yorkban. 1940-ben Szentendrén telepedett le. A legnagyobb hazai közgyűjtemények mellett a világ több nagy múzeumában megtalálhatóak munkái.

 

Fiú labdával, 1916

 

Egy különleges múzeum

Czóbel volt az első festőművész, akinek már életében múzeumot szenteltek Magyarországon. A szentendrei Templomdombon álló épület 1975-ös megnyitása óta eltelt több mint negyven évben sokan − köztük lánya, Lisa Czóbel is − hozzájárultak a gyűjtemény gyarapodásához, ám az állandó kiállítás évtizedek óta szinte alig változott. A tárlat most teljes egészében megújult. A múzeum anyagából válogatott művek mellett hazai és külföldi gyűjteményekből származó alkotások is bekerültek a kiállításba – ez utóbbiakat hosszú távú letétbe vette a múzeum. Kívül-belül megújult maga az épület is: a statikai megerősítés, a tetőszerkezet rekonstrukciója és a homlokzat felújítása mellett a belső térben új falak is épültek. Korszerű világítási és biztonsági rendszert alakítottak ki a múzeumban, amelynek a belső kertje is megújult.

Forrás . museum.hu